A védjegy az árujelzők legfontosabb fajtája. A védjegy, mint árujelző, az egyes áruk és szolgál-

tatások azonosítására, egymástól való megkülönböztetésére, a fogyasztók tájékozódá-

sának előmozdítására szolgáló jogi

oltalom. A gazdasági verseny alapvető

eszköze, kiemelkedő szerepet ját-

szik a marketing és a reklám

területén.

Védjegytörvény

 

Az Egyesület alapvető célkitűzésének tekinti a
hazai védjegykultúra ápolását, a védjegyekkel
és a formatervezési mintákkal kapcsolatos
ismeretek terjesztését, az ezeken a szak-
területeken dolgozók
érdekeinek képviseletét.
MÉG TÖBB ELŐNY

 

Az Egyesület közel 300 egyéni és jogi taggal
rendelkezik. Egyéni tagjaink között ügyvédek,
szabadalmi ügyvivők, iparjogvédelmi szakértők,
közgazdászok, versenyjogi és szerzői jogi
területen dolgozó szakemberek találhatók.

 

Jogi tagjaink között a szakmai szervezetektől a multinacionális cégeken keresztül a mikro vállalkozások mind képviseltetik magukat.

Tiszteletbeli tagjaink.
ISMERJE MEG TAGJAINKAT

K Ö Z G Y Ű L É S

 

 

A Magyar Védjegy Egyesület 

tisztelettel meghívja Önt

2020. március 4. (szerda) de. 10.50 órakor kezdődő

k ö z g y ű l é s é r e

 

Helye:                  Benczúr Ház – Díszterem

       1068 Budapest, Benczúr u. 27.

 

Regisztráció de. 09.15 órától

 

Napirendi pontok:

Megnyitó – Gláser Tamás – MVE ügyvezető elnök  Szakmai előadást tart 10.00 órakor

Christian Schalk (seinor trademark conusel, Bayer Intellectual Property GmbH) – előadása Challenges for Pharmaceutical Trademarks címmel, az előadó az előadást követően kérdésekre válaszol (az előadás angol nyelven történik)

Moderátor: dr. Gonda Imre, MVE alelnök

Levezető elnök, jegyzőkönyvvezető és hitelesítők megválasztása Elnökség 2019. évi munkaterv végrehajtásáról szóló beszámoló megtartása és elfogadása Az Elnökség jelentése a 2019. évi gazdálkodásáról, a pénzügyi terv teljesítéséről – mérleg ismertetése, közhasznúsági jelentés előterjesztése, megtárgyalása és elfogadása Az Ellenőrző Bizottság jelentésének előterjesztése az Egyesület 2019. évi gazdálkodásáról és annak elfogadása A 2020. évi munkaterv és a költségvetési előirányzat ismertetése és elfogadása A Magyar Védjegykultúráért 2019. évi díjának átadása Zárszó

 

Amennyiben a fenti időpontra összehívott Közgyűlést határozatképtelensége miatt el kellene halasztani, abban az esetben az Egyesület a Közgyűlést a fentivel azonos napirenddel

 

2020. március 4. (szerda) de. 11.15 órakor, ugyanazon a helyen hívja össze.

 

A Közgyűlés résztvevői közös munkaebéden vesznek részt várhatóan 12.00 órai kezdettel.

 

Részvételét a vedjegyegyesulet@vedjegyegyesulet.hu e-mail címen 2020. március 1-ig szíveskedjék jelezni!

 

Várjuk megtisztelő részvételét!

 

Budapest, 2020. január 16.

                                                        Tisztelettel:

  Gláser Tamás

ügyvezető elnök