A védjegy az árujelzők legfontosabb fajtája. A védjegy, mint árujelző, az egyes áruk és szolgál-

tatások azonosítására, egymástól való megkülönböztetésére, a fogyasztók tájékozódá-

sának előmozdítására szolgáló jogi

oltalom. A gazdasági verseny alapvető

eszköze, kiemelkedő szerepet ját-

szik a marketing és a reklám

területén.

Védjegytörvény

 

Az Egyesület alapvető célkitűzésének tekinti a
hazai védjegykultúra ápolását, a védjegyekkel
és a formatervezési mintákkal kapcsolatos
ismeretek terjesztését, az ezeken a szak-
területeken dolgozók
érdekeinek képviseletét.
MÉG TÖBB ELŐNY

 

Az Egyesület közel 300 egyéni és jogi taggal
rendelkezik. Egyéni tagjaink között ügyvédek,
szabadalmi ügyvivők, iparjogvédelmi szakértők,
közgazdászok, versenyjogi és szerzői jogi
területen dolgozó szakemberek találhatók.

 

Jogi tagjaink között a szakmai szervezetektől a multinacionális cégeken keresztül a mikro vállalkozások mind képviseltetik magukat.

Tiszteletbeli tagjaink.
ISMERJE MEG TAGJAINKAT

Kiemelt főbb partnereinkkel programok

 

 

 

Nemzeti Adó- és Vámhivatallal közös kiemelt programunk:

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal és a Magyar Védjegy Egyesület évek óta folyó közös egynapos képzési programját 2021. évben is tovább folytatják országosan a középiskolák diákjai és pedagógusai részére.

 

 

Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalával kiemelt programunk:

2020. októberében a SZTNH és az MVE által közösen meghirdetett országos középiskolai verseny eredményesen befejeződött és az eredményhirdetésen 2020. október 20-án Pomázi Gyula SZTNH elnök és Gláser Tamás MVE ügyvezető elnöke a 9 díjazott csapatnak átadták az értékes díjakat.

Az SZTNH és az MVE vezetői közösen kinyilvánították, hogy 2021. évben ismételten meghirdetik közösen az országos középiskolai versenyt.